ENSTORYM.FREEWB.HU

 

Ketty ránk pillantott aztán odalépett a ,,nagyfőnökhöz". Fintorogtam, elég feltűnően és ezt a csinos kis cicababa meglátta és nagyon szúrósan nézett rám, már már azt hittem megöl a tekintetével. A fiúra pillantottam hátha ő nem. És meglepődtem, eléggé mert ő csak vigyorgott rám mint a tejbetök. Zavarba jöttem és én is elmosolyodtam de inkább eltekintettem róla. Aztán Ketty hozzánk lépett.

-Az első szakaszon ketté lesztek osztva. Majd én döntöm el hogy mi hogy lesz. De most vissza megyünk a kunyhóba ti pedig velünk jöttök!-pillantott a párocska felé. A kunyhóba? Nem hittem a füleimnek! Eljöttünk ide hogy Ketty társalogjon a törzsfővel. Már ha lehet így nevezni. Kezdtem nagyon ideges lenni. Megforgattam a szemeimet. Ki is léptem a sátorból és idegesen belevetettem magam az erdőbe. A többiek lemaradtak. De én irtó dühös voltam. Elegem volt mindenből. Alig vettem észre ahogy a többiek üvöltöznek utánam az erdőben, de én alig hallottam valamit aztán megtorpantam. Nem is tudom merre van a kunyhó jutott az eszembe. De nem is volt kedvem visszamenni. Kettyhez meg a peckes kis csajszihoz. Szeretnék nagyon de nem fogok.

-ADNE! ARIADNEE!  MERRE VAGY? GYERE VISSZAA!-hallottam hol Cornely, hol Klara vagy néha Tom és egyszer kétszer még Ketty hangját is. Meg a kettő ismeretlenét. Nem tudtam eldönteni milyen hangok, nagyon távoliak, alig ismertem fel melyik kié. Hova keveredtem? gondoltam újra. Majd sírva fakadtam és futni kezdtem beljebb az erdőben. Tudtam mekkora őrültséget csinálok de nem akartam visszamenni. Kezeimmel néha eltöröltem a könnyeimet de néha az arcomba csapódó szél is megtette ezt a feladatot. Szipogtam majd hirtelen meg kellett álnom mert elfogyott a talaj. Sikítottam. Majdnem lecsúsztam de megtartottam magam, mondjuk néhány darabka lezuhant. A perem mentén kezdtem tovább szaladni. Átugráltam a bokrokat meg a rönköket, minden akadályt majd elcsúsztam. Ez állított meg. Az arcom a kezeimbe temettem és megint átgonoldtam mekkora hülyeséget csináltam. De annyira nem bántam meg. Dühös voltam, nagyon dühös. Eljöttem de minek? Úgy éreztem teljesen felesleges az egész, nincs semmi komolysága , hülyeség volt, és a legfőbb bajomat mi okozta? Szerintem túlságosan is egyértelmű ha K betűvel kezdődő Y-lonra végződő nevű lényre utalok. Iszonyat dühös voltam ezekre az idegenekre. A saját fejemre kellett volna hallgatnom itt, nem pedig a Ketty vezénylő kis szőke buksijára aki azt hiszi olyan kis okoska. Aztán sajgó fájdalmat éreztem a lábamban. Igen kiment a bokám. Valószínüleg. Olyan dühös voltam hogy észre sem vettem. Nekidőltem egy farönknek és hüppögtem. Eltelt néhány perc....vagy óra, nem tudom, fogalmam sem volt, az idő érzékem teljesen kikapcsolt. A távoli hangokat sem hallottam, még nagyon halkan sem. Dühösen sóhajtottam egyet és elengedtem a sírást magamtól. Egy váratlan pillanatban recsegést hallottam. Hátrafordultam teljes reflexből. Nem láttam semmit. Guggolásba helyezkedtem hogyha futni kell könnyen lendüljek. Még egyszer zörgést hallottam. Körülnéztem, megint semmi.

-K...ki van ott!?-tettem fel a kérdést inkább félve, pedig fenyegetésként szántam, bár ez csak enyhén érződött benne.  Nem jött elő senki. Kezdett nem viccesnek tűnni a dolog, de ez engem csak bátorított. Rámarkoltam a tenyerem alatt lévő botra és szorosan megfogtam.-Ajánlom hogy gyere elő különben nagy baj lesz!-mondtam gúnyosan vigyorogva és tekintetem le nem vettem egy bokorról amiben elárulta magát a benne lapuló lény ahogy újból megrezzent. LAssan felemelkedtem, de lemerevedtem és számról elment a gúnyos vigyor ahogy megláttam az előbújó valakit, méghozzá a fiút, aki a cicás csajszival volt.

-Nagy baj? Milyen az? -kérdezte vigyorogva.

-Milyen? Nem hallottad? Nagy!-mondtam kevésbé mosolyogva.-Mellesleg hogy kerülsz te ide? -tettem vállamra a botom és gyanúsan méregettem. Ő csak mosolygott. Ezt nem tudtam hova tenni. Itt mindenki csak vigyorogni tud? Kezdett az idegeimre menni a dolog, majd megszólalt.

-Mit? Pontosabban kit!? Hát te sem tudod? Azt hittem tisztában vagy vele hogy csak úgy elfutottál az erdőbe se szó se beszéd nélkül...-mondta és közel jött hozzám.-Gyere, vissza kísérlek-próbálta megfogni a kezemet de hátrébb léptem.

-Hagyj békén!-mondtam és szúrósan néztem rá. Pedig vágytam rá hogy megérintsen. Ó még mennyire. De azért... -Nem megyek vissza-mondtam harciasan de ő felnevetett.

-Igen? És mit akarsz itt csinálni egyedül?-kérdezte.

-Nem mindegy? Jobb mint azzal az idegesítő Kettyvel meg a másik ribanccal!-mondtam dühösen akármennyire volt ez a srác a tesója. Kemény szavak voltak ezek tőlem, de ez most nem volt lényeges.

-Az a ribanc a testvérem, de ne aggódj, szerintem is az tud lenni néha, effelől semmi kétség nincs, de azért szeretem-mondta mosolyogva. Ránéztem és felkacagtam én is.

-De, hamár itt fölényeskedsz feledtem, legalább áruld el a neved!-tettem karba a kezeimet és rápillantottam szintén kissé sunyin. Megint mosolygott. Majd kezet nyújtott.

-Ren vagyok-mondta. -Te pedig ha jól tudom Radne?-kérdezte. Még mielőtt a kezébe nyújtottam volna az enyémet mondtam kissé szúrósan ránézve.

-Mi? Ariadne! Adnenek becéznek, de nem Radne...-mondtam majd kezet ráztam vele ő pedig lelkesen ismételgette a nevemet.