ENSTORYM.FREEWB.HU

 

Élvezetes volt látni Ren meghökkent képét. Úgy látszódott, belátta hogy hibázott azzal hogy utánam jött. Persze, biztosan nem keveredtem volna vízesésbe. Főleg zuhanó üzemmódba. Kíváncsi voltam felel e valamit. De csak belerúgott egy kavicsba és odébb állt. Összefonta mellkasán karjait majd rám szegezte tekintetét. Én ugyanis egy pillanatig sem vettem le róla. Figyelemmel követem ezúttal minden lépését! Még a végén, ismét bajba kever. Bár az nem lenne nagy meglepetés ha most megdobna egy mérges kígyóval... Azt vártam hogy megszólaljon. A tekintetemmel késztettem arra. Szeretem befolyásolni az embereket. Legalábbis tudatni velük hogy azt akarom. Főleg akkor amikor tudom hogy most magasabb rangon állok jelenleg. Renre való tekintetem hatásos volt. Elértem hogy megszólaljon, de előtte felsóhajtott.

-Tök mindegy mennyire haragszol rám...-kezdte mire én lenézően néztem rá és felvontam egyik szemöldököm egy megvető mosolyt is vetettem felé, hogy nehezebben beszéljen hozzám. Úgy éreztem gonosz vagyok vele, és hogy őszinte legyek, nem igazán zavartattam magam emiatt. De folytatta miután lesütötte szemeit. -...de ettől függetlenül együtt kell maradnunk. Nem engedhetlek a veszélyes területen egyedül bóklászni. -mondta erőteljesen. De ezen is akadt fikázni valóm. Felháborodottan mondtam neki.

-Mi-az-hogy, nem engedheted?! Miért is mondasz ilyet? Miért is vagy rám ekkora befolyással?! Semmi nem jogosít fel arra hogy parancsolgass nekem! -vágtam vissza cseppett sem nyugodt hangnemben. De most mintha erőre kapott volna, visszafeleselt.

-Lehet, hogy nem jogosít fel semmi de szeretném egyszer megtapasztalni amint az erdőbe vezetsz majd engem!!-mondta a kis Kígyó. Nos, azt hisztem megtaláltam a számára tökéletes becenevet. Csípőre vágtam a kezem és most én vágtam meghökkent képet hogy egy kicsit érezze magát úgy mint aki nyert egy fél pontot.

-Nicsak, a kígyónak megeredt a nyelvében a méreg?-gúnyolódtam így ismét magam felé vonzva a vezetést. -Én ugyan nem foglak azt ne várd! Mellesleg tudatom veled hogy tökéletesen mindent elszúrtál! Nem hiszem el hogy ilyen buta libának néztél azzal hogy messzire megyek majd és bénázok és nem találok vissza. Neeem, neked utánam kellett jönnöd el kellett kezdenek papolni mit hogy meg ilyenek, így még jobban felhúzva engem. Nem gondolod ha kattogtatod egy kicsit a nemlétező kerekeidet? -ömlöttek belőlem a szavak. Ren csendben maradt és lesütötte szemeit és csak ennyit mondott:

-Nem vagyok kígyó-  ennyi. Síri csönd uralt mindent, és könyökölni lehetett a megkövesedett csenden ami közöttünk szállt le. De nem csak az. Párás köd is szállt a csenddel. Én kerek szemekkel vizslattam a fehér foltokat. De aztán inkább jobban érdekelt a kettőnk közötti szóharc. Ren fejezte be az egészet és ez volt az ami idegesített. Övé volt az utolsó szó és nem tudtam rá mit felelni, pedig végig én tartottam a frontot és nem hagytam hogy átvegye rajtam az uralmat. Nevetséges vagyok. Kitudja mikor látom viszont a barátaimat és én most azon görcsölök hogy elveszítettem egy szópárbajt. Áruló vagyok. Teljesen elmélyedtem ilyen-olyan gondolataimba és egyszerűen mintha felráztak volna álmomból, úgy érintett az, hogy a Kígyó megragadta a kezemet és elkezdett volna ráncigálni de én időben kirántottam a csuklómat a szorításából.

-Hé!-böktem oda idegesen. De már fel kéne hagyni ezzel, tiszta ovisnak tűnhetek az állandó ellenségeskedéssel. És mintha varázsütésre történt volna, meg is említette....

-Adne, ne rinyálj már! Óvodást megszégyenítő módon viselkedsz! Gondolkodnod is kéne néha! Nem maradhatunk itt! Keresnünk kell valami menedéket!-mondta. De nem hagytam abba az ellenségeskedést, úgy tűnt, lassan az alaptulajdonságaim közé lehet majd sorolni.

-Menedéket? Ezen az Isten háta mögötti területen szottyant kedved menedék kereséshez? Mégis mi számít itt menedéknek? Elbújsz egy bokor alá? Vagy van valahol itt egy komplett menedékház a semmi közepén?-mondtam szúrósan összevonva szemöldökeimet, és most még nem is sejtettem hogy mennyire beletrafáltam. A kezeimet védelmezően összefontam a mellkasomon hogy Ren ne tudjon ráncigálni. De mégis megragadta a kezemet és elkezdett maga után vonszolni egy szót nem szólva.

 

*** 

Több órán keresztül szorította a kezem és nem hagyott megállni. Kínzott, ez terrorizmus! Én meg csendben tűrtem. És ez nyomasztó volt. Hamarosan megállt. Hatalmasat sóhajtottam, fennséges megkönnyebülés volt. De amikor észrevettem mit nézett annyira: egy kunyhó volt! Akaratom ellenére is felcsillant a szemem, az arcom pedig bizonyára tündöklő kisugárzást nyújthatott. Ren szerencsére nem nézett rám. Menedék...felrémlettek bennem ideges szavaim amikor megint ráripakodtam a srácra. Ciki... gondoltam és a fejemre csaptam. Ren kérdőn pillantott rám. Felkukkantottam és lecsaptam magam mellé a kezem de szemeim aztán lesütve maradtak és úgy beszéltem hozzá.

-Bocs hogy nem hittem neked-morogtam az orrom alatt. Nem szólt semmit, nem is érkeztem megállapítani milyen arcot vág mert elindult, mintha szavaimat meg sem hallotta volna, pedig nem tudta mekkora erőfeszítésembe került elmormognom! Nem is ismétlem el mégegyszer az biztos! Ígértem meg magamnak.

-Gyere!-szólt hátra nekem mintha a kutyája volnék. De azért követtem. A ház fából volt összeeszkábálva. Fellépkedtünk a lépcsőn. Azt hittem össze fog szakadni úgy recsegett. A másik aggodalmam pedig az volt hogy orra esek a lábam előtt tekergő növények csapdájában veszve. De sikerült Ren mögött maradnom szorosan, amíg felértünk az ajtóhoz. Ügyeltem, nehogy hozzáérjek. Recsegve ropogva kinyílt az ajtó Ren pedig bement. Követtem és elámultam. Egész jó állapotban volt a kis kuckó! És ezen rendesen csodálkoztam. Viszont a por rögtön bekúszott az orromba és egy nagyot tüsszentettem. Ren rám sem nézett csak határozottan bement a helyiségbe. Világos volt, az ablakokat meglepetésemre nem nőtte be semmi. Renier hozzá látott a portalanításhoz. Intett a fejével amikor megállt egy ajtónál. Oda sétáltam, most nem volt kedvem ellenkezni, de valami azt súgta hamarosan lesz rá alkalmam. Besétáltam a szobába. Kicsi volt, mint alapjába az egész kunyhó. Ez egy hálószoba volt. A szekrény porban volt és pókhálókban, míg a francia ágy is.

-Itt fogunk aludni-jelentette ki Ren. Felkaptam a fejem. Rossz vicc! mennydörgött a fejemben.

-Hohó! Azt azért nem!-mondtam erőteljes hangnemben. -Én aztán veled egy ágyon nem alszok! Világos? Lehetnek mocskos gondolataid de én inkább kinnt a vadonban mint veled...tejóég... És én benned bíztam hagyj engem békén jó? Uramisten kivel kerültem össze!?-problémáztam kétségbeesve. Bár így visszagondolva úgy éreztem egy icipicikét túloztam és nagyon is szókimondó voltam. Pedig kábé egyidős velem...Ő harsányan felnevetett.

-Nincs ilyenről szó!-tagolta külön külön szavakként. Összefontam a karjaimat, durcás képpel néztem rá és hátráltam egy lépést határozottan. -Akkor majd te a földön alszol...-mondta lemondóan.

-Bizony hogy ott! -mondtam határozottan. Kirántottam a francia ágy egyik matracát szép porfelhőt kavarva, majd ledobtam a földre. Kimentem a konyhába és a puszta kezemmel törölgettem a pultot. Ren kijött utánam. Megbizsergett a hasam ahogy éreztem a jelenlétét. Eddig is volt valami émelyítő érzés bennem, de eddig nem éreztem ilyen erősen. Tudomást sem vettem róla. Ren felettébb idegesített. Éreztem ahogy a hátam mögött van de még mielőtt hozzám érhetett volna megpördültem a tengelyem körül és villámgyorsan odébb libbentem két méterre tőle. -És most mi lesz nagy takarítás? Ahogy elnézem nem ártana...-mondtam elterelően, bár nem tudtam miről akarok elterelődni...

-Jó-egyezett bele-Takarítsunk...talán a raktárban van egy seprű meg ilyenek...-motyogta az orra alatt miközben elindult egy pókhálóval benőtt ajtó felé. Az ajtó nyikorogva kinyílt és én ettől megborzongtam. Ren kihozott néhány seprűt és takarítóeszközöket. Nem mintha olyan nagy kedvem lett volna a takarításhoz. Amit Ketty adott kunyhót is ki kellett takarítanunk, és már kicsit elegem volt ebből. A mellkasomon összefontam a karjaimat.

-Honnan lesz víz?-kérdeztem eléggé megvető hangsúlyban. De Ren csak elégedetten vigyorgott, mintha már várta volna a kérdést.

-Van itt egy viszonylag nagy patak a közelben. Onnan fogunk hozni. Ráadásul még forrás is van valamerre...-mondta. De valahogy nem stimmelt nekem valami.

-Egy pillanat!-kiáltottam fel. -Nem azt mondtad hogy a vízesés alatt vadon van? Akkor mit keres itt egy kunyhó! Azt mondtad nem ismered az itteni útvonalakat, sem semmit ami itt van, erre most benyögöd hogy van a közelben egy nagy patak, és egy forrás?!-mondtam értetlenül. Úgy éreztem magam mint egy hal aki bekapta a csalit... Csapdába estem. Egyszerűen úgy éreztem hogy nagy nyomás vesz körül és össze akar nyomni hogy kipukkanjak mint egy nagy lufi amit megérint a tű hegye. Nagyokat sóhajtottam és Ren hangja rántott vissza.

-Hé! Jól vagy? Olyan fehér vagy mint a fal, ülj le jó!?-megindult felém de megálljt intettem.

-Jól vagyok-mondtam indulatosan de olyan megszeppent fejjel nézett hogy azt hittem kitörnek belőlem az indulatok...ami már hangomon is látszódott.  -Mellesleg nem adtál választ a kérdésemre!-néztem rá szúrósan. Ő látva hogy ideges vagyok két kezét felemelte mintha nyugtatni akarna.

-Idővel mindent elmondok-mentegetőzött.

-Nem! Most akarok hallani, mindent, szépen sorban, valamint érthetően-mondtam a szokottnál hangosabban és nagyon dühös voltam. Három szó volt kiemelve az egész mondókámban, ettől függetlenül mindegyik szót külön kihangsúlyoztam: most, minden és sorban. Ren hátrálni kezdett, ebből véltem, hogy kissé megijedt a dühömtől. Rájöttem hogy tényleg elrettentő lehetek így, mint aki mindjárt gyilkol ezért megigazítottam a pólómat és a fülem mögé simítottam egy tincset a hajamból. A hajam...már mióta nem fésültem ki és mióta nem fogtam át újra! Úgy nézhet ki a fejem mint...egy korhadt seprű, ami a kuka mellett állítva várja a kukásautót. Ren sóhajtott.

-Takarítás után-erősködött csöndesen. Én pedig belementem. Elvégre le kellett nyugodnom.

-Takarítás után-egyeztem bele. Szemeit rám villantotta én pedig igyekeztem kerülni a pillantását. De a félszeg mosolyt észrevettem a szája szegletében. Megragadtam a kezéből az egyik seprűt és neki estem vele egy fotelnek. Ő mit csinált...az túlzottan nem érdekelt.