ENSTORYM.FREEWB.HU

 

Nem tudom mióta mászkáltunk az erdőben. De a csók óta sem én, sem Ren nem szólalt meg. Csak a dzsungel-erdő hangjai voltak, semmi más. Olykor felsóhajtottam, akkor Ren mindig hátranézett mert attól félt, elájulok, vagy fáj valami. Nem mondta, de láttam a mozdulataiban és a szemében. Ő ment elöl. Amikor visszaértünk én idegenkedő pillantásokkal méregettem a kunyhót. Nem akartam visszamenni. Ren felém fordult.

-Miért nézel így?-kérdezte, de úgy éreztem hogy tudja a választ. 

-Mintha nemtudnád...-mormogtam az orrom alatt. Olyan lettem mint a kezdetekkor. Kezdhetjük elölről. Egy másik verzió következik, aminek a felénél Ren nem fog megcsókolni. Hihetetlen, de más nem jár az eszembe. Nem tudtam hogy a jó vagy rossz dolgok közé soroljam be. Ekkor elindult a ház felé. Én pedig, természetesen egy tapodtat sem moccantam. Mellkasomon összefont kezekkel, terpeszben állva és szúrós szemekkel néztem a házat. -Én többet be nem megyek oda...-mondtam, majd sarkon fordultam és egy kavicsot rugdosva próbáltam minél távolabb jutni Rentől. De ebből a kavicsból hirtelen valami szétvillant. Ijedten megtorpantam, és tágra nyíltak a szemeim a váratlan ,,meglepetéstől".  A kőből egy pillangó szerű rovar jött létre. De ahogy jobban megfigyeltem, sűrűn berregő szárnyait, rájöttem, hogy fénylő üvegpengék azok. Két nagy összetettszeme volt, mint egy légynek, és úgy éreztem, engem néz. Hatalmas lett, legalábbis a kiinduló helyzetéhez képest, és elém rebbent. Hallottam ahogy halkan brűg, ahogy a szárnyaival verdes. A teste apró volt, és mintha pikkelyekből lett volna kirakva, amik ragyogtak, de jobban megfigyelve, mattos szürke árnyalatot mutattak. Csak akkor csillogott ha a fény rávetődött. És még volt valami: egy iszonyat vékony, szintén üvegszerű csőre volt, de éles volt, mintha valami fűrész lett volna. Csodáltam, és még csak  nem is tudtam arra gondolni, hogy veszélyes lehet rám. De Ren akkor már akcióba lendült volna, ezért úgy véltem, nem fog ártani. Vagy csak Ren tudta mit kell tenni, és eliszkolt, végre sorsomra hagyva, hogy ne legyek teher a vállán. De nem is érdekelt különösebben. Ez a lény sokkal jobban lekötötte a figyelmem, olyan volt, mint egy kolibri, csak éppenséggel olyan hatást keltett, mintha üvegből volna. Minden esetre, nagyon szép volt. Teljesen elbűvölt. Aztán fogta magát és hirtelen elrepült. Pedig csodás pillanat volt, és valamiért olyan érzésem támadt,mintha a madár akarta volna hogy kövessem. De nem mentem utána, hiszen éreztem hogy Ren ott áll mögöttem, és ha elindulnék, biztosra veszem hogy megállított volna. Felsóhajtottam, de nem mertem megfordulni. Vártam, hogy majd megtöri a csendet, de nem történt semmi. Nekem kellett lépnem. Megfordultam.

-Legalább van valami ebben a ,,dzsungerdőben" ami elképesztő...-mondtam flegma tekintettel, igyekezve hogy kerüljem a srác tekintetét,majd elsétáltam mellette. Véletlenül belerúgtam egy újabb kavicsba, és már tudtam, ismét fel fog szállni egy ilyen...valami. Csakhogy most egy egész hadseregnyi röppent fel. Meglepődtem-ismételten- mert mindegyik úgy nézett rám, mint az a legelső. Meghűlt bennem a vér, és lefagyott arccal bámultam a lényeket, azok meg engem. Nem értettem mi történik, tennem kéne valamit vagy sem, így hát álltam lecövekelve. Aztán meglepő dolog történt: A kismadarak felém repültek, és rászálltak a testemre, majd felemeltek a levegőbe. Majd megsüketültem a berregésüktől, és a kis tvittszerű hangoktól amiket kiadtak. Ijedten néztem le Renre, bár alig láttam valamit a madaraktól, reméltem legalább ő lát engem, bár kicsi volt az esélye. Reménytelen helyzetbe kerülve inkább csak ijedten kiáltottam, de nyögésbe fulladt a vége, mert eszembe jutott, hogy a berregéstől talán nem is hallhat engem. Így tehát választ nem várva és nem is kapva hagytam hogy a madarak csak tovább emeljenek. Meglepődtem, amikor egy bizonyos ponton megálltunk. Viszont nem sokáig volt nyugtom, hiszen a madarak elengedtek, de ekkor elkezdtem pörögni, és még csak nem is zuhantam le rögtön, igen azthiszem lebegtem. A berregés nem szűnt meg, ráadásul már szédültem is. De ekkor valami hideg ért hozzá az ujjaimhoz és felkúszott mindkét karomon. Majd a lábujjaim, lábaim, míg ez a higanyszerű, ezüstös anyag betöltötte az egész testem. Úgy éreztem, mintha ragyognék, majd minden megszűnt, s úgy estem össze mint egy rongybaba. Aztán márcsak a földön ébredtem, a madarak tova tűntek, és kezdtem azt gyanusítani, hogy elestem és beverhettem a fejem ebből pedig az következik hogy mindezt csak álmodtam. Szemeim Rent keresték. Hirtelen megpillantottam épp egy gallyat tört ketté. Lehet hogy csak a reccsenés miatt találtam meg, mert eléggé ki kellett tekerednem a jelenlegi pózomból hogy megleljem a tartózkodási helyét. Viszont nem értettem minek törte ketté. Meg is kérdeztem, mint aki elfelejtette a madaras álmot. 

-Minek tördelsz ágakat?-mondtam rekedtes hangon, ezért megköszörültem a torkom. Vajon meddig lehettem eszméletlen? Vagy...meddig aludtam? Ebből a gondolatmenetből Ren hangja zökkentett ki, és az az érzésem támadt hogy rettentően rég hallottam őt beszélni, ráadásul hozzám. 

-Jé, felébredtél...-jegyezte meg érzelemmentes hangon, és még csak rám sem nézett. Ezt nem tudtam hova tenni, feltápászkodtam, de alig tudtak engedelmeskedni az akaratomnak az izmaim. Meddig feküdtem itt? Odaálltam elé és szigorúan a csípőmre tettem a kezeimet és próbáltam rávenni hogy nézzen rám.

-Hé! Mi ez a hangnem? Meddig feküdtem ott? Most miért lettél ilyen...komor?-kérdeztem, mert eddig Rent nem ilyennek láttam. Még ha veszekedtem vele sem volt ilyen. Most meg...fura lett ha őszinte akarok lenni. 

-Mit ne mondjak...mióta a madarak elengedtek, jósokáig. Mi ez a hangnem? Fontos lettél az erdőnek, nem tudom hogy, nem tudom miért. Biztonságban vagy. De csak itt. Áh, mindegy, most hiába magyaráznám, nem értenéd...meg amúgy is hosszú...-mormogta az orra alatt. De még mindig nem vágtam hogy mi a szitu. Nem állt össze a kép.

-És ez hogyan is függ össze ezzel a kedély állapottal?-csóváltam meg a fejem. Ren megfogta a vállam és közel hajolt hozzám. Attól tartottam megint meg fog csókolni.  De nem történt ilyen. 

-Adne, nem vagyok mérges. Eszméletlennek tartom hogy egy jöttment, lányt csakúgy megvédjen a dzsungel!-mondta.

-Az előbb még erdő volt...-jegyeztem meg. Elengedett és megforgatta a szemeit.

-Nem vetted még észre hogy a kettő ötvözve van?-morgolódott, de nem törődtem vele.

-Mi az hogy megvéd engem az erdő? Magyarázd már el...kérlek. Egyre többmindent nem értek, ráadásul mégcsak azt sem tudom miért vagyok itt, ezen a szigeten...vagymin. 

-Ez a Világvége Adne!-csattant fel Ren. Nem tudtam miért, nem értettem, de ahogy most rám nézett a szemében fájdalom csillogott. Összezavarodtam. -Mindent elmagyarázok megígérem...de most, most kérlek hagyj engem -mondta és odébbment. A kunyhót kezdtem keresni, de nem találtam. Mennyire lehetünk messze? Mi a francért lett ilyen feldúlt Ren? Mi volt akkor a madaras dolog? Mert úgy néz ki nem álmodtam...és ez aggaszt. Tele voltam kérdésekkel. Ellenkező irányba indultam el, mert nem akartam Rent még csak véletlenül sem zavarni. Nem tudtam eldönteni hogy haragszik vagy mi lehet. Ami pedig a legfontosabb: miért? Kellene nekem egy ceruza és egy papír hogy leírjam az összes kérdésemet...de vajon elég lenne egy papír? Na tessék, még egy kérdés.  A vízesést kezdtem el bámulni majd a kezemmel keretezgetni kezdtem, mint valami művész vagy tudós aki valami nagy dologra készül. Onnan zuhantunk le, oda kell felmennünk. Ha vissza akarunk jutni a faluba. Mellesleg, már meguntam Rent, a ,,dzsungerdőt" és ezt az egészet. Visszamegyek Klaraékhoz és hazamegyünk, itthagyunk csapot papot. Elegem volt, a kérdéseimet meg hagytam a fenébe. Minden félretoltam és az elsődleges cél az volt, hogy hazajussunk. Kitudja mik történtek velük a távol létem alatt? Reméltem hogy még életben vannak és Ketty nem kínozta meg őket. Tartottam ettől a csajtól ezt nem tagadom le. Felálltam és elindultam a vízesés felé. Fogalmam sem volt meddig ülhettem ott egyhelyben és méláztam a kérdéseim felett, most viszont a vízesés felé tartottam, és elég sokáig tartott mire odaértem a medréhez. Leguggoltam, és belenyúltam a vízbe. A kezem mocskos volt, horzsolásos, és jelenleg nem mertem még csak elképzelni sem hogy az arcom meg a többi testrészem hogyan festhet. De igazándiból nem is érdekelt túlzottan. Most hogy a víz hozzám ért, előtérbe kerültek a sajgó izmaim, a rettentő sok sebem, minden eszembe jutott, hogy mennyi dolog történt velem. Kiment a bokám....megcsípett egy gigantikus mérgező pók, tucatnyiszor elestem és lehorzsoltam magam valahol, egy csomószor elvesztettem az eszméletem, most pedig hogy a víz hozzá ért a kezemhez, és elkezdte leolvasztani a koszt róla, óriási nagy vágy kerített hatalmába, hogy belemártózzak a vízbe. De inkább csak felsóhajtottam, majd leültem a mohás partra. Ismét érzékeltem, hogy Ren a közelembe van. Leült mellém és a vizet bámulta. 

-Ne haragudj, hogy mogorva voltam-kezdte halkan. Még csak egy pillantásra sem méltattam, én is csak a víztükröt figyeltem. Nem szólaltam meg, hagytam hadd mondjon amit akar. -Azok a madarak...-erre viszont már felkaptam a fejem, és tekintetemet teljes mértékben Rennek szegeztem.-...az erdő legtisztább lényei. Úgymond...a védőszellemek. Ez a hely, mostmár szent. A madarak kiválasztottak téged. Hatalmas befolyásod van némelyekre, de ez nem jelenti azt, hogy teljes biztonságban vagy. Az erdőnek szüksége van rád. Mint ahogy vannak jó, vannak rossz szellemek. A ti nyelveteken. Mi csak Árnyaknak hívjuk őket -itt abbahagyta. Nagyjából az egyik kérdésemre megkaptam a választ, így a listán akár ki is húzhatnám. De a lista legtetejére mászott egy fontos kérdés.

-Hogy függ össze ez a mogorva hangulatoddal?-kérdeztem kifejezéstelenül. 

-Az erdő nem választ ki csak úgy valakit a védelmezésére. Ide szinte soha nem merészkedik senki a vadállatok miatt. Meg a fokozott veszélyeztetettség miatt. Mi véletlenül kerültünk ide. Tudtuk az erdő egyszer kiválaszt valakit...de nem gondoltuk hogy az a valaki nem a népünkből való lesz. Ez zaklatott fel annyira. Minden vágyam volt hogy kiválasztott legyek. De erről nem én döntök-most végre vette a fáradtságot és a szemembe nézett. Azt hittem haragot, és mérhetetlen dühöt fogok látni a tekintetében, ehelyett gyengédség és csodálatot láttam visszatükröződni a barna szempárból. Elkaptam a tekintetet, és a vízesés medrére helyeztem ismét. Sokan vágyhatnak erre a faluból...

-Valami oka volt annak hogy idehívjatok engem...nem ez volt az?-kérdeztem magam elé meredve, hitetlenkedve.

-Csak gondoltuk hogy ez lesz az. A jósok és a kuruzslók mind ezt mondták. El kellett juttatnunk ide valahogy, hogyha tényleg Te vagy a kiválasztott, akkor az erdő fogadjon be. De a terv másképp sült el. Méltó képpen akartuk hogy ez erdő kiválasszon, de ezt is csak reméltük. Nem ezzel akartuk kezdeni. De mostmár megtörtént. És ezt a falubéliek már biztosan tudják.-mondta.

-Ígyis úgyis elhoztatok volna ide igaz?-kérdeztem, de a választ nem vártam meg, mert újabb kérdés fogalmazódott meg bennem.-Miért van szüksége az erdőnek Védelmezőre?-néztem Renre ismét. 

-Mint már mondtam...Árnyak. Az Árnyak olyan lényeket hoznak létre, amik ártanak nekünk. Már évek óta harcolunk. De ugyebár ha azt mondom a kuruzslók mindenre választ kapnak, akkor letisztázódik benned!?-erre elgondolkodtam. Kuruzslók. A harcok semmit sem érnek ha az árnyak új meg új teremtményekkel állnak elő. Legyőzhetetlenek. Szükségük volt egy Védelmezőre, de azt az erdő választja ki, gondolom erre mind a kuruzslók jöhettek rá. Bár még mindig nem értem hogy jöttem képbe én.

-Nagyjából mindent értek....egyvalamit kivéve-feleltem Rennek erre rám nézett, hitetlenkedve.

-Mit?-kérdezte ahelyett hogy nekem esett volna egy ideges hangnemű magyarázattal.

-Magamat. Nem értem hogy kerülök bele a ti ügyeitekbe én és a barátaim-mondtam. Ren szája sarkában halovány félmosolyt véltem felfedezni.

-Te...-ejtette ki ezt a két betűt lágyan és hatás szünetet tartott. Megborzongtam. -Nos, mivel az erdő soha senkit nem választott ki, és egyre csak pusztult a nép, a kuruzslók ismét a szellemekhez folyamodtak megoldást keresvén a problémára. A te neved került bele a jóslatba, hogy rád van szükségünk. De hogy miért kellett elhoznod a barátaidat, a kuruzslók erre nem adták meg nekünk a választ.-hajtotta le fejét, mint amikor valaki részvétet mond valakinek. Nem értettem, a barátaimat fel kellene áldoznom egy nép megmeneküléséért? Ez mindenképp bosszantó. Elhoztak azért, hogy veszélybe sodorjanak, mentve a saját bőrüket. Hát ez az igazság. És ebből nekem semmi, semmi sem jó. Szúrósan pillantottam REnre, aki időközben felemelte a fejét, így beletudtam fúrni a tekintetemet az övébe.

-Kihasználtok!-sziszegtem dühösen. -Kihasználtok! Elhoztatok ide hogy mentsem a TI bőrötöket és ráadásként még hozzam el a legfontosabb embereket számomra, hogy feláldozzátok magatokért!-mondtam és elcsuklott a hangom a végén. Felálltam, és elkezdtem felmászni a nagy sziklaperemen, ami a vízesés mellett volt. El kellett jutnom hozzájuk, meg kell mentenem őket, ha a saját életem árán is. Nem halhatnak meg, főleg nem miattam, vissza küldöm őket haza! De mi van ha már feláldozták őket annak reményében hogy előkerülök? Én pedig pont akkor érkezem meg amikor a megégett csontokat takarítják el...Úgy éreztem könnyek gyűlnek a szemembe. De csak másztam felfelé. Kiálló sziklka tömböket ragadtam meg, olyan volt ez mint a falmászás amit egy sulis projekten próbálhattunk ki. Dühösen markoltam meg egy indát, amikor a lábam megcsúszott és egy embernyivel lejjebb estem, amikor sikerült elkapnom a nagy vastag zöld növényt. Kötélmászós tudásomat elővéve sikeresen találtam egy következő, biztosnak tűnő sziklatömböt, és folytathattam a mászást. De mi van ha elkések? Ha mind hiába van? Akkor vége...semmi okom tovább küzdeni. Elfáradtam, kapkodtam a levegőt és forgott velem a világ. Nem tudtam milyen magasan, vagy esetleg alacsonyan lehetek. Távolról hallottam Rent, ahogy a nevemet kiabálja. Nem éreztem jól magam, a barátaim képei felrémlettek előttem majd egy nagy sas, aminek a feje helyén Ketty kacagó feje volt, amint odarepkedhoozzájuk és egyenként megöli őket, kacagva. Fájdalmasan sikítottam egyet és elengedtem a követ, kinyújtottam a karom hogy megakadályozzam a támadást. De ekkor lábam alól kiesett a támasz, és zuhanni kezdtem. Itt most vége. Nincs tovább, ha meghalok nincs ki megmentse a barátaimat, a falu elveszti a mentőcsapatát, én pedig nem éltem le az életem felét sem. A szüleim kiborulnak ha nem térek vissza. És a Klaraék családja is. Mindent elrontottam...egyedül kellett volna jönnöm. De ekkor valami megcsípte a hátam. Beleérkeztem a vízesés medrébe, hatalmasnak sebességgel. A fejembe nyilallt az éles fájdalom, és éreztem, ahogy lassan, megérkezek a tó fenekére, majd elvesztem az eszméletem.