ENSTORYM.FREEWB.HU

 

Takarításunk eredményeképp, lassan már minden csillogott villogott, bár amihez víz kell mondjk az ablak pucoláshoz, azt nem tudtuk megoldani. Gondolataimba mélyen beásva tettem amit tettem, és nem érdekelt semmi ami körülöttem volt. És ezt így éreztem jónak. Amikor minden tücsköt bogarat ki irtottam még a házból amit találtam elégedetten dőltem bele az általam kitisztított piros huzatos fotelba. Nagyot sóhajtottam és meglepődtem, amikor Ren a velem szemben lévő fotelba huppant. Ránéztem, de nemsokáig. Csak épp annyi ideig, amíg megállapíthattam, hogy ő is teljesen kifulladt. A hangjára összerezzentem. Kitudja már hány órája nem beszéltünk? Sőt, inkább nem szóltunk egy szót sem?

-Nem lennék háziasszony-szusszantott, én pedig csak elismerően bólintottam.

-Én sem, de valószínű egyszer az leszek. Szóval te vagy a szerencsésebb...ezt élvezd ki, talán most az egyszer kellett ilyet csinálnod-dünnyögtem, majd felpattantam, és a pultnak támasztottam a seprűt. Aztán megpördültem és elé álltam.-Hol az a patak?-kérdeztem, mert még volt egy két olyan rész, amit vízzel kellett volna megmosni.Úgy vettem észre, hogy egyre joban bele jövök ebbe a takarítós dologba. Ren csak csodálkozóan meredt rám.

-Miért?-kérdezte megrökönyödött arccal.

-Mit miért? Menjünk el oda, mert mint látod van amit még megkéne mosni! Például az ablakok!?-mondtam kicsit feszülten. Ő viszont csak legyintett, majd felállt és eltette a raktárba a takarítós eszközeinket. 

-Ráér az! Most fontosabb dolgunk is van, nem emlékszel?-nézett rám korholó tekintettel. Csípőre tettem a kezeimet.

-Na mi? Bocs, nem.-mondtam ismét csak dünnyögve. Ő meg lemondóan sóhajtott.

-Pedig te hisztiztél hogy hallani akarsz mindent....-motyogta én pedig úgy éreztem, hogy a fejem fölött felkapcsoltak egy lámpát. Leesett. 

-Igen. És, most akarod elmondani? Amikor a takarítás közepén járunk? -mostén voltam aki úgymondd ,,szidott" hangnemet öltött, és kezdtem úgy érezni magam, mint egy anyuka aki a kisfiát korholja. Ő csak felhúzta egyik szemöldökét.

-Szerintem már végeztünk. Az ablakokkal ne törődj...azok így vannak jól -mondta olyan rejtelmes hangon hogy kirázott a hideg. Visszaültem a piros fotelba és keresztbe tettem a lábaimat. Duzzogós arcot öltöttem magamra. Ren nem ült le, csak kicsit később. Kíváncsian néztem rá, és minden mozdulatát árgus szemekkel követtem.  Csend volt. Vártam elkezd-e magyarázkodni. Nagyon kíváncsi voltam nagyon, de nagyon. Izgultam, féltem. Aggódtam. Klara-ért és a többiekért, a hugomért. Klara bátyjáért nem, mivel elég érett hogy vigyázzon magára...persze a lányokra is, de akkor is. Mi van ha komoly veszélyben vannak? Miért hallgat el előlem olyan sokat Ren? Miért? Kezdtem mindent úgy érezni hogy meg volt tervezve. Hogy ide jöjjünk, ebbe a kunyhóba. Valahogy ezt láttam Ren-en. Eddig nem nagyon figyeltem fel rá hogy higgadt-e vagy sem, de most, nem láttam aggódást rajta, csupa összeszedettséget, és most nehezen tudtam elhinni hogy körülbelül velem egykorú. Sőt, jelenleg úgy nézett ki, mint egy érett felnőtt férfi. Nehezemre esett így tekinteni rá. Akkor szűnt meg a kapcsolatom a gondolataimmal, amikor megszólalt.

-Hogy van a lábad?-kérdezte. Najó...úgy éreztem most tört össze bennem egy világ...Amikor már minden reményem meg volt hogy végre megvilágosodok, áh bocs nem, inkább kérdezzük meg nem fáj a kisujjad...stb. Utáltam az ilyet, és most olyan volt mintha becsapott volna, megint. Szóval minden reményem elszállt. Ezt úgy fejeztem ki, hogy lemondóan sóhajtottam, de azért válaszoltam. Mostmár nem akartam a ,,rossz óvodást" játszani, csakhogy kivételesen Ren szavaival éljek.

-Nem fáj -mondtam és ránéztem a lábamra. Szabadon volt hagyva a seb, annyi volt hogy meg volt szorosan kötve. Mit ne mondjak, amikor ránéztem, szörnyen megijedtem az ocsmány látványtól. Zöld cucc folyt ki a sebemből. Ijedten néztem Renre. De ő csak elégedetten mosolygott. Utáltam ezért. -Miez?-kérdeztem aggódóan. 

-A méreg. Mivel nem tudott terjedni, és mivel ki lett mosva ezért ki tudott jönni az ami benned volt már. Ezt csak le kell törölgetni meg mosni és aztán el lehet kötözni a sebedet hogy ne menjen bele a piszok. -mondta mosolyogva, olyan elégedett mosoly volt. Mintha még sosem csinált volna ilyet és most sikerült a dolog. Jó tudni hogy kísérleti nyuszi vagyok...

-Csodás...-motyogtam az orrom alatt, mert ezt a témát annyira nem volt kedvem folytatni. Inkább a lényegre térni, miért vagyok itt. Mi ez a hely, miért tud egyet s mást mikor azt mondta ezt a környéket már nem ismeri. Vagy éppen direkt kerültünk ide, így volt minden beszervezve, hogy valamilyen úton-módon ebben a házban kell kikötnünk. Éreztem hogy néz, ezért felpillantottam, így találkozott a tekintetünk. Nem úgy néztem rá, mint aki akarja folytatni a ,,mi a helyzet a lábaddal" című témát. De úgy tűnt hogy fel fogta, mert máris a lényegre töréssel volt elfoglalva.

-Na jó...a lényeg az, hogy az erdőbe alapból el kellett volna hogy vigyelek, de te arra rásegítettél azzal hogy bedurciztál, mellesleg fel is gyorsítottad az eseményeket. Semmi sem a terv szerint halad, mert lett volna egy közös túrátok is a többiekkel, mindegy -najó ez most rosszul esett. Mármint a bedurcizós rész. Mindenesetre arcomon nem tükröztem az érzelmeimet. -Ami az után következett nem volt tervezve. Azaz a vízeséses dolog. A kérdésedre a válaszom, hogy azért ismerem ezt a helyet, mert voltam itt kiképzésen. Vadászati kiképzésen, és ez volt a menedék helyünk és ezért tudom hogy van itt egy forrás. A napokban azon kell munkálkodnunk majd, hogy fel jussunk a vízesés fölé. Akkor talán apám kereső csapatai ránk találnak -mondta de valami még mindig sandított ezért gyorsan rávágtam:

-Hé, várj! Mi az hogy apád kereső csapatai? Honnan tudod te ezt? Meddig is lettünk volna a megtervezett időpont szerint az erdőben? Akkor is elindultak volna apád kereső csapatai vagy mi?-kérdeztem és értetlen arckifejezést vágtam. Ren csüggedten leejtette a fejét és sóhajtott. Sokmindent kellene megmagyaráznia. Fix, hogy ilyesmire gondolt. Valami érzés ezt sugallta. Végülis arra jutott hogy megszólalt.

-Nem mondhatom el neked az egész tervet. Azért vagyok benne olyan biztos, mert igen, úgy lett volna. De csak volna. Mivel mostmár átléptük azt az időt amikor megtaláltak volna csúszik a küldetés ami igazából elég komoly és ezért kerestünk fel téged. Ajj, de túl sokat árulok el....-hatás szünet- Apám halálra izgulja magát, mert ez nagy baj. Remélem sikerül felkapaszkodnunk a vízesés fölé és akkor már nincs baj. De addig itt kell dekkolnunk. -mondta. Kikerekedtek a szemeim. Nem hittem volna. Mármint azt, hogy ilyen komoly dolog miatt jöttem. Akkor lehet, hogy tényleg bajba sodortam a szeretteimet. Bár most nem akartam kérdezni, szegényt már megviselte látszólag hogy valami titkos dologba avatott be. Nem faggattam tovább. Felálltam.

-Nem dekkolhatunk itt! Rögtön cselekednünk kéne! Van itt valahol kötél, kés, valami ami használható?-kérdeztem rögtön és tehetetlenül széttártam a kezem, bár ez most inkább türelmetlenségemet fejeztem ki és azt hogy na, haladjunk valamire! Ren rám nézett, és megcsóválta a fejét. 

-Ma muszáj lesz itt maradnunk. Hamarosan besötétedik és ha kimegyünk az nagyon veszélyes -mondta óvatosan, mintha attól tartott volna hogy csattanni fogok. De nem. Már eléggé megsértett azzal hogy rossz ovisként viselkedek, ezért felhagytam a durcival és a nyelveléssel. De tetszett, hogy meghunyászkodott. Olyan érzés ez mint amikor egy vadlovat sikeresen betör a lovasa. Csípőre tettem a kezem.

-Ollé, bent élünk, kint pedig tárt karokkal vár a halál. Óriási. -mormogtam az orrom alatt, és most hirtelen abban sem voltam biztos hogy Ren hallotta. Mindenesetre amikor megszólalt ismét, arra gondoltam hogy ő részéről be van fejezve a téma, ha teszünk is valamit, arra csak holnap fog sor kerülni.

-Rendbe tettem a hálószobát. Találtam pokrócot és takarókat. Remélem nem halsz bele ha nem fürdesz le. A matracot kiporoltam, minden oké. -mondta ő is inkább mormolva, csak hallhatóan. Bólintottam. Ő bement a hálóba én meg követtem. Megálltam az ajtóban. Ren pedig a magasan, körülbelül a vállával egy vonalban lévő ablaknál, majd megfordult. Nem nézett rám, a padlót figyelte. Én meg nem tudtam mit szólni. Csend uralkodott közöttünk, de ez most nem volt baljós, mint ezelőtt. Nem a vihar előtti csend volt. Hanem csak csend. Kézzelfogható csend. -Alszok én a matracon. Bújj be az ágyba. -mondta halkan, s fejével az ágy felé intett. Én meg csak felmorrantam és pózt váltottam, de nem tágítottam a nyitott ajtó nyílásból. Nem ellenkeztem, de volt egy kérdés amit... fel kellett tenenm, mert meg kellett beszélnünk egy-két dolgot. 

-Miért...-kezdtem el nehezen és megköszörültem a torkom. Ren felemelte a fejét. Rám nézett. Érzékeltem a mozgását, de nem tekintettem fel, most én játszottam a ,,padlót néző" szerepét. -...miért, viselkedsz ilyen.....miért vagy ilyen jófej velem?-nyögtem ki és mondatom végén felnéztem rá. Találkozott a pillantásunk, de arcom kifejezéstelen volt, ahogy az övé is. Nem szólalt meg, ezért attól tartottam hogy folytatnom kell. Mintha megérezte volna hogy nem csak ennyit akarok mondani. Sóhajtottam és zsebre vágtam mind a két kezem, és beljebb léptem a szobába, de csak egy lépéssel. -Hiszen vizsgálj meg. A kezdetektől fogva elutasítottalak. A segítségnyújtásodat, mindent, és legszívesebben a társaságodról is lemondtam volna olykor. De te rendületlenül kitartottál, nem sértődtél meg, egyszer sem vágtál vissza. Najó ez túlzás, de úgy kihangsúlyozottan csak egyetlenegyszer, de akkor már tényleg kellőképpen felhergeltelek. Jó, teljesítened kellett a kötelességedet, mert igen, én vagyok az a lány aki jött akinek valami kitudja milyen feladata van, és akármilyen tulajdonságai is vannak, el kell viselned. Hm, meg is van a válasz, kösz nem kell magyarázkodnod, tudom miért van. De mégis...azért csodálom hogy mennyire kitartottál mellettem....-mondtam még egy utolsó pillantást vetve rá, majd bemásztam a régi ágyba ami eléggé nyekergett majd letettem a fejem és ennyit mondtam még:-Jó éjszakát-és csendben maradtam. Mondtam volna még sok mindent, de elegem volt a beszélésből. Aztán hirtelen hallottam Ren hangját. Azt hittem magában mormol egy ,,neked is" félét de nem. Mást mondott.

-Nem-hallottam a határozott hangnemét. Meglepődtem, de folytatta. -Nem kötelességből. Nevetséges voltál, de érthető volt a viselkedésed. Meg értettem a helyzetedet. Nem azért mert te vagy az új lány, esetleges megmentő. Nem. -mondta és most szünetet tartott, de éreztem hogy még mondani akar valamit. Mi? Esetleges megmentő? Tejóég...újabb kérdés kezdett formálodni bennem, de gondoltam hogy titok minden amit tudni akarok. Csodálatos., nem is tudtam hogy érezzem magam...csakhogy e mély gondolkodásomat megszakította valami....valami idegen zaj.