ENSTORYM.FREEWB.HU

 

Kérdőn néztem Renre mi a fene ez. De rám se hederített, csak a házat nézegette, de gyanús pillantásokkal. Valami zörögni kezdett. Az ablak felé kaptam a fejem. Valami nagy árnyék...mászott! És fel a háztetőre.

-Ren?-álltam fel lassan az ágyból és megmarkoltam a porfist ami még a munka után maradt a földön. Konkrétan leintett. Jó nagyot nyeltem. Az ajtón dörömbölés hallatszódott én meg nem tudtam hova gondolni. Csak segítségért akartam kiáltani de belém szorult a hang. Kimentem a konyhába és a pulthoz hátráltam. Kell még egy biztosító fegyver. A másik kezembe markoltam valamit. Egy fakanál volt. De ezzel úgy éreztem semmi hasznom nincs és nem éreztem biztosítva magam. A leghűbb fegyverre gondoltam, arra ami már mindenkinek bevált, köztük nekem is egyszer. Serpenyő! Hát persze. Leguggoltam és elkezdtem túrni. Kihajigáltam az összes olyat ami természetesen nem serpenyő volt. -Az Istenért hogy nincs itt egy vacak serpenyő sem!-káromkodtam és meglepetésemre Ren hangját véltem felfedezni.

-Ne ez legyen már a legfőbb bajod! Keress fedezéket!-parancsolt rám. Ha valaki más mondja biztos engedelmeskedek ilyen hangnemnek, de valahogy Ren nem hatott meg. Inkább felidegesített egy kicsit. Ránéztem majd körbemutattam.

-Ebben a romhalmazban?-hitetlenkedtem.-Na ne röhögtess...-mondtam flegmán. És akkor meg lett. A kezembe tartottam a  ,,halálos" fegyvert. Örömittasul megforgattam, de ekkor betörték az ajtót. Odanéztem és valami nagy szőrös...nemhiszek a szememnek, pók volt az! Felálltam és hátrálni kezdtem. Görcsösen markoltam a két fegyveremet. A pók jött és jött. -Ren!? Mi ez az izé? -ordítottam. A srácra néztem. Az ő kezében seprű volt. Valahogy elkapott a röhögőgörcs ahogy harcias pózba vágta magát egy seprűvel a kezében. De ekkor másra kellett figyelnem. Éreztem hogy valami felém repül. Mégidőben elhajoltam. Egy nagy ragacsos fehér, nyálkás trutyi ragadt a falra. -Fuj...-fintorogtam majd Rent hallottam mellőlem.

-Nehogy eltaláljon!-mondta Ren parancsolóan és felé is repült egymás után kettő, de az egyiket kivédte a másik elől pedig elugrott. Olyan klassz mozdulattal védekezett hogy gondoltam én is kipróbálom. Volt is rá alkalmam, úgyhogy panaszra semmi ok. A pók ismét rámküldött egyet én pedig egy határozott suhintással a kezemben lévő serpenyővel elhárítottam. A következőt a porfissal. Hát ez remek. A porfisra ráragadt, azt eldobtam. Nagy csörömpölésre lettem figyelmes, azt hittem Ren neki esett valaminek, de nem, egy pók mászott be az ablakon. Kétszer annyi lövedék száguldozott felénk közben ezek az izék ijesztő sziszegéseket adtak és felénk közeledtek. Sikítani akartam, de nagyobb volt bennem a meglepődés. Ismét egy ragacsos cucc repült felém. Mögöttem volt a nyitott hálószoba ajtó gyorsan beugrottam a helyiségbe és becsaptam az ajtót. Meglepetésemre nem voltam egyedül. Nagy levegőt vettem. Megpróbáltam hátrálni, de ott volt a fal. A pók közelebb jött és teljesen a falhoz ,,szorított". A levegő a tüdőmben rekedt, nem volt se ki, se be. Ekkor a pók, hát igen, rám ordított és láttam hogy valamire készül. Két lába ott volt a fejem mellett, úgy támaszkodott a falnak, mint a nyolc szemével az enyémbe bámult, vörösen izzottak, és megláttam visszatükröződni ijedt képemet. A lábai végén...karmok, igen karmok voltak. Az egyiket felemelte és úgy véltem belém akarta fúrni, de nekem elegem volt a szituból és saját beszari pofám bámulásából.

-Vége a bulinak szivi!-mondtam komolyra véve a figurát, és valami nindzsát szégyenbe hozó mozdulattal előrántottam a serpenyőt és jól odavágtam az óriás póknak ami lerogyott a földre. Tátott szájjal néztem hogy mit is csináltam. Kirohantam a szobából. Ren egy pókkal küzdött míg a többi négy is próbálkozott a támadással. Amikor meglátott rám kiáltott.

-Menekülj Ariadne!-mondta elhalóan. De ez egyenlő volt egy rossz viccel.

-Ne viccelj!-ellentmondást nem tűrő hangnemet öltöttem fel és határozottan odamentem az egyik pókhoz, a serpenyővel rávágtam. Felém fordult és sziszegett. Undorító... Egyik karmos lábát felemelte és le akart súlytani. A serpenyővel elhárítottam a támadást. Majd a pók mérgesen sziszegett rám és felém jött. Kénytelen voltam hátrálni. 

-Adne! Tűnés!-hallottam Ren figyelmeztető hangját. Nagyon távol volt. Legalábbis úgy éreztem. Nem volt más számomra, csak a pók és én. Harc. Hátráltam, a pók pedig jött. Mindebből a kettős világból csak az zökkentett ki hogy nekimentem valaminek. Azt hittem egy másik pók de nem az volt. A konyhapult. Kés. Gyors mozdulattal a késekhez nyúltam, nem volt nehéz elvenni egyet is, mert fel voltak akasztgatva egy függőre. Csak lekaptam egyet és a pók szemei közé döftem egy kiáltás kíséretében majd kihúztam és rásújtottam egyet a serpenyővel. A földre rogyott de lábai még engem kerestek. Gyorsan és erős mozdulatokkal csaptam rájuk a fegyveremmel, majd a következő áldozatomat akartam kinézni. -Vigyázz!-ismét a távoli hang, majd hirtelen éles fájdalom nyilallt a vállamba. Éreztem hogy forró folyadék önti el a vállam. Homályosan láttam, de ez nem tűntette el a harci ösztönöket. Megfordultam és a kést a támadóm felé hajítottam. Éles sivítás és nagy dörömbölés. A pók kiesett az ajtón. Nem tudom hol találtam el de késem nem volt. Megvágta a vállam, és felfutott a nyakamon a seb. Nagyon vérzett és lüktetett. Mintha megmérgezett volna. Sajgott a fejem, forgott a világ. De nem hagyhattam ott Rent. Megmakacsoltam magam. Renen már csak három pók volt Távoli ,,jaj" kiáltásokat hallottam. Egy pók kirepült az ablakon egy másik feljajdult, a harmadik holtan feküdt a padlón. Renen már csak egy volt. Nem tudom mi vezérelt, milyen gondolat, de fogtam és a pók hátára ugrottam. A lábaival felfelé hadonászott, én pedig csak püföltem. A serpenyő élét használtam, így felbugyogott a pókból valami sárgás dolog. Gondolom a vére, ami más színű mint a rendes. Elhűltem a látványtól. A pók erőtlenül összerogyott alattam, még lélegzett, de észrevehetően gyengült a sebektől, amiket okoztam. Végre megláthattam a srácot is aki olyan hősiesen küzdött. A falnak dőlt, a seprű rég nem volt a kezében, a helyén valami vasrúd volt. Azt szorongatta, de görcsösen. Mintha félne elengedni. Arca karmolásokkal volt teli, a ruhája megtépkedve. A lába intenzíven vérzett, és a másik karja a falhoz volt ragasztva azzal a fehér cuccal, amit a pókok lövöldöztek magukból. Gondolom az a háló amit szőnek, extrán megrakva ezzel a ragacsos dologgal. 

-Ren...-jött fel egy hang remegve a torkomból. A látásom hol kiélesedett, hol pedig mindent homályosan láttam. Oda akartam rohanni hozzá, de még mindig a pók hátán ültem. A bal kezemben a serpenyő volt, amivel ütöttem, a másikkal a pók hátán lévő szőrt markoltam, mintha még mindig kapaszkodnék. Elengedtem, és lecsúsztam róla, de meg kellett találnom az egyensúlyt. Olyan volt, mintha részeg lennék. Pedig nem voltam. Oda tántorogtam Ren elé. -Ren, jól vagy? -nyöszörögtem. A vállam vérzett, éreztem hogy a bal karom csupa vér. Alig álltam a lábamon.

-Sikerült-suttogta ren. Kiszabadította a karját a trutyiból. Olyan zöld volt a keze, mintha ütötték vágták volna. A rudat lerakta, majd megtörölte az arcát, de csak elkente a vért. A lábával nem törődött mintha nem fájna neki. Nem értettem, hogy tud ennyire élettel teli lenni, nekem pedig csak egy vágás, és már rögtön halálomon vagyok. De ennyi volt, nem tartott meg a lábam, a serpenyő a földre esett, hallottam ahogy csörömpöl, majd éreztem hogy Ren átkarol úgy kap el, hogy ne zuhanjak a mocskos talajra. 

 ***

Nem tudom meddig voltam eszméletlen. De tény, hogy nem a házban ébredtem fel, és azok után hogy Ren elkapott, nem emlékeztem semmire. Körülnéztem. Egy erdőben voltunk, sütött a nap, a fák ágain keresztül tört be a sűrűbe. Feküdtem, valami puha moha volt a testem alatt. Kényelmes volt. Csobogást hallottam. Gondolom nem messze lehet egy patak, vagy egy ér. Megtapogattam az alattam lévő talajt és megmarkoltam, felemeltem. Zöld volt. Összemorzsoltam és pici földdarabkák is potyogtak le. Kellemes illata volt. Mély levegőt vettem. Megpróbáltam felülni, de hirtelen, a kulcscsontomnál lévő részen belém hasított a fájdalom. Felszisszentem és nem erőlködtem. A bal karom tiszta volt, a sebhelyen pedig nagy zöldeskék lapulevelek simultak a testemre. Koszos volt a pólóm és az összes ruhám. Nem tudom hány napja vagyok távol a falutól, itt az erdő-dzsungelben. Lassan kezdett derengeni hogy mi történt az ájulásom előtt. És ekkor eszembe jutott még valami...

-Ren!-kiáltottam fel ijedten. Nem tudtam hol van és nyugtalanított. Nem jött válasz. A sírás markolászta a torkomat. Valahogy most nagyon kicsinek, és sebezhetőnek éreztem magam, hogy az egyik karomat konkrétan nem tudtam használni. Féltem. -Ren!-kiáltottam ismét, most hangosabban. Hangokat hallottam mögülem. A szívem hangosan vert én pedig remegtem. Ekkor leguggolt mellém valaki és a leveleket kezdte el motozgatni a vállamon.

-Css! Itt vagyok -mondta alig hallhatóan, majd mosolyogva levette a ,,kötést". Felszisszentem.-Ó már nagyon szépen gyógyul. -mondta elégedetten.-Hogy vagy?-nézett rám, én pedig csak az arcát fürkésztem, némán. Ott voltak a hegek. A keze visszanyerte eredeti színét, a lábát nem láttam jól.

-Inkább te hogy vagy? A lábad baromira vérzett, azt hittem le kell amputálni!-mondtam korholóan, mint egy anyuka. 

- Le kell mit csinálni?-nézett rám értetlenül Ren.-A lábamnak kutyabaja, nem is vérzett. Hallucináltál, a méreg okozta. De ne aggódj, már kimostam a sebedet, és szerencsénkre, a méreg csak addig tartott amíg véreztél. A levelek helyre hoztak mindent. 

-Dehogynem vérzett! Az arcod is, a kezed pedig...borzalmas volt!-erősködtem. Megint kihasználtam Ren kedvességét. Irtóra egy barom vagyok. De most nem értettem a helyzetem. Meglepődtem, amikor a keze az arcomhoz ért. 

-Hidd már végre el hogy jobban ismerem ezeket a pókokat és a mérgüket mint te. Az arcom vérzett a kezemnek sem volt normális színe, de a lábamnak semmi baja nem volt, és mostmár én is jól vagyok. És amint látom te is! Vissza tért köreinkbe az éles nyelvű kis kígyó! Ha tudnád hogy nem tudom eldönteni sírjak-e vagy nevessek!-mondta ezt a rengeteg dolgot hirtelen. A kezemmel eltoltam az ő kezét az arcomtól és durcisan néztem rá a megnevezésre. Ugyanúgy nevezett, ahogy én őt. Közben már kivilágosodott. Kinnt töltöttük volna az éjszakát? Fogalmam sem volt, hogy történhetett. Majd lesütöttem a szemeimet.

-Köszönöm hogy ellátsz. De adósod vagyok-mondtam és most mit sem törődtem a sértegetéssel. Leült mellém és megtámaszkodott. Most vettem észre hogy nincsen rajta póló. Persze, hiszen ronggyá volt kaszabolva az is. A hasán vágásnyomok voltak, és izmos volt. Csak most érkeztem megfigyelni hogy  milyen a karja is, és az arcberakása is nagyon jól volt kitalálva. Ren a helyes pasik közé tartozott. És itt ült mellettem, néhány centire én pedig már mióta bunkózok vele. De hát nem a szerelem miat jöttem ide. És hogy miért, az a vicc hogy valójában én sem tudom mi az utam célja. Az elmélkedésemből Ren sóhajtása ébresztett fel. Majd a hangja.

-Csodálatosan harcoltál-mondta és úgy nézett a semmibe, mintha felidézte volna.-A hajad a homlokodra tapadt, izzadtál. Az arcodon úgy ragyogtak a gyöngyöződő verítékek, mintha egy-egy szem ezüst golyó lett volna. És a harag, ami ott lobogott a szemedben. Határozott és hatásos voltál. És erős. Soha....soha nem láttam még lányt így harcolni...-mondta összeráncolva szemöldökét majd rám nézett.-De nagyon tetszett-mosolygott. A tekintetünk találkozott, én pedig hümmögtem majd előre néztem.

-Te is jó dolgokat figyelsz meg élet és halál között.-vigyorogtam rá.

-Egyszerre több felé is tudok figyelni. Kicsi korom óta jeleskedek benne-mosolyodott el macsósan. Mintha fel akarna vágni. Jól van, ezt elnézem neki. Ironikusan hahotáztam majd ismét ránéztem, de ekkor közelebb volt hozzám. Észre sem vettem hogy én is ülök. A hátam egy nagy farönknek volt támasztva, míg Ren a saját kezével támaszkodott. Közelebb hajolt, én értetlenül meredtem rá. Azon hezitáltam, most meg akar csókolni, vagy sem. De nem tudtam eldönteni, én is akarom-e. Azt hiszem többre nem fuccsolta tőlem, mert ekkor lágy érintést éreztem ajkaimon. Keze az arcomra siklott és közelebb akart húzni magához, de én eltaszítottam magamtól. Nem ezért jöttem ide...

-Ne haragudj...-sütöttem le szemeimet és odébb húzódtam tőle. Megköszörülte a torkát, és magam előtt láttam ahogy lesüti szemeit.

-Én bocsi...azt hittem te...-nem hagytam hogy befejezze.

-Ren, úgy érzem nem ezért vagyok itt. Vissza kellene jutnom a barátaimhoz, és elvégeznem a feladatomat amiért idehoztak...-nagy levegőt vettem és ránéztem.-Különben, úgysem találkoznánk többé...miután hazamegyek-sütöttem le szemeimet.