ENSTORYM.FREEWB.HU

 

A füst lassan kezdett oszlani, és még hallottam a szívem gyönge verési ritmusát. Egy kéz pihent a combomon, és én még mindig térdepeltem. Kinyitottam a szemem. A tenyeremre pillantottam, amiből langyos füst párolgott. Körülöttem a fű meg volt pörkölődve. Álmodtam volna? Mi történt? Megint kihagyott az emlékezetem. Arra az valamire emlékeztem csak, de nem volt sehol. A kéz René volt, ő pedig ájultan feküdt előttem. Ekkor kattant az agyam és gyorsan megráztam a fiú testét. A nevét mondtam párszor. Nem használt. Bosszúsan sóhajtottam, és a kezembe vettem az arcát. Már lendítettem is jobb karomat, de ekkor érkeztem csak megfigyelni a vonásait, ilyen közelről. Mély, kreol színű bőre volt, napbarnított. A szemei lehunyva, de ismertem az őzike barna szempárt és benne a rejtelmes csíkokat. Az ajka vékony volt, és szépen ívelt. Az orra pedig úgy volt jó ahogy volt. Hirtelen azon kaptam magam, hogy a kiemelkedő járomívén simítok végig, de ekkor észbe kaptam, és lekevertem neki egy pofont.

-Hahó!-mormogtam a képébe, és végre felpattantak a szemei. Nyekergett, és megdörzsölte kipirult arcát, én pedig villámgyorsan felálltam és leporoltam magam. -Na végre...azt hittem hogy még meg is kell rugdosnom..-motyogtam magam elé majd vigyorogva hozzátettem.-..bár lehet annyira nem bántam volna.-pillantottam rá sunyin de ekkor már ő is talpon volt és megragadott és csikizni kezdett.

-Tee-mormogta miközben csikizett. De ekkor bevillant. Minden visszatért, és lefagytam. Ijedten burkolóztam ki a fiú öleléséből és védekezően magam elé tartottam a kezem.

-Hagyj-kiáltottam, és ekkor kezdtem újra érezni az erőt magamban. Tejóég! Földönkívüli lettem? Valami erő van a birtokomban amiről azt sem tudom hogy...Rettentően összezavarodtam és aztán felnéztem. Ren volt előttem, nem az, aki még pár órával -vélhetően pár órával- ezelőtt meg akart semmisíteni. Sikerült lenyugtatnom a pulzusomat, és a karomat ,,pihenj!" állapotba rakni. Még mindig ziháltam. Magam elé Ren nevét suttogtam, hogy tisztázzam, nem akar bántani. Ő viszont közelebb jött hozzám, és egyre csak nyugtatott, de ez csak most tűnt fel. 

-Hé, Ari, nyugi, nem akarlak bántani!-most komolyan hallottam? Becézget? Mióta is? Nekem nem rémlik hogy beleegyeztem volna... Ismét felébresztette bennem a dühöt. Mindig könnyen sikerült neki...esküszöm, kezdtem azt hinni hogy érzéke van hozzá, vagy kifejezetten erre született. Aggodalom ült ki a szemére. Egyre több dolog volt amit nem értettem, nem tudtam elhinni hogy varázsoltam. Le kellet nyugodnom mert a szivem megint hevesen vert. Ren tekintetébe kapaszkodtam majd amikor kiziháltam magam, elkezdtem fel és alá járkálni. Nem tehettem fel minden kérdésemet.

-Először is-torpantam meg és szigorúan felmutattam a mutató ujjamat. -Ne becézgess! Ariadne a becsületes nevem! Nem kell holmi Ari...stb. A hivatalos becenevem Adne! Semmi más. Oké?-pillantottam felé. Meglepetésemre sikerült nyugodt hangnemben elmagyaráznom, hogy semmi féle fajta becézést nem tűrök el. Amikor bólintott, úgy éreztem folytathatom. -Másodszor pedig...ha jól emlékszem tartottunk valahova, amikor megtámad...-ebbe még belegondolni is szörnyű volt. Elcsuklott a hangom, és a kezeim ökölbe szorultak. Leperegtek előttem az események. Szerencsére Ren látta rajtam hogy felzaklattak a dolgok, és gyorsan kapcsolt. A kezemért nyúlt. Én megrettentem, és elkaptam a kezem, de aztán felmorrant és megint utána nyúlt. Engedtem, és a kezem az ő kezébe siklott. Óvatosan megszorította, majd oda húzott magához és szorosan átölelt. Most vettem csak észre hogy az egész testem remeg.

-A barlanghoz megyünk. Még ma oda érünk ne aggódj nem fogom hagyni hogy ez mégegyszer megtörténjen-mondta és megsimogatta a hátamat. Úgy éreztem, soha nem akarok kibontakozni belőle, de ekkor elindultunk. A kezemet már nem fogta, hanem átkarolt. Nem ellenkeztem, és szerencsére mentségemre szólt, hogy a történtek feldúltak és ezért hagyatkozom Renre. Arra a rohadtul helyes parasztbarna srácra. De ez csak a látszat, nem akartam saját magam csapdába terelni. Nem beszéltem, és ő sem szólt egy szót sem. Vagyis, lehet hogy beszélt, de az én tudatomig nem jutott el. Arra gndoltam hogy útközben megbeszélhetnénk az ügyet, de hang sem jött ki a torkomon ha próbálkoztam volna a beszéddel. Mellesleg nem akartam megtörni a pillanat varázsát. Több órát sétálhattunk megközelítőleg, de fel sem tűnt. Árnyékba értünk és tudtam hogy megérkeztünk. A barlang levegője hűs volt, és mintha párás is lett volna egy picit. Belljebb mentünk, majd kimerülten leültem a földre. Ren mellém huppant. Egy ideig csendben ültünk egymás mellett, némán bámulva a szürke kopár falakat, majd Ren megtörte a köztünk honoló zajmentességet.

-Kimerült vagy...-jegyezte meg halkan, épp hogy kitudta mondani, mert elég rekedtes volt a hangja, így meg kellett köszörülnie a torkát. Naná hogy kimerült vagyok, nem szoktam napi 8 kilométereket battyogni! Meg varázsolni sem...Mellesleg úgy le voltam strapálva, hogy még azt sem vettem észre, hogy kivilágosodott. Ismét felmerült bennem, hogy teljesen elromlott az idő érzékem, és nem tudtam megállapítani hány napja lehetünk kint a vadonban. sem...Mellesleg úgy le voltam strapálva, hogy még azt sem vettem észre, hogy kivilágosodott. Megint. Ismét felmerült bennem, hogy teljesen elromlott az idő érzékem, és nem tudtam megállapítani hány napja lehetünk kint a vadonban. Bár ez nem volt valami fontos, elvégre volt nagyobb bajom is ennél. Például: varázsolok! Fogalmam sincs hogyan, és amondó vagyok, hogy azok a kolibrik tehetnek róla. Viszont hirtelen észbe kaptam, hogy Ren megszólalt, én pedig egy pontra meredve nézek ki a fejemből. Összerezzentem és felé fordítottam a fejem. Nem néztem rá.

-Igen...-motyogtam én is az orrom alatt, de nem tudtam mit mondhatnék még. Ekkor meglepetésemre Ren fel állt. Tágra nyílt szemmekkel néztem őt, hogy most meg mi a fenét művel. Felém fordult én pedig nem értettem mit művel.

 -Te tudsz varázsolni!-szegezte nekem én pedig hátrahőköltem. Igen. Na és? Most meg fog ölni, vagy bántani fog? Nem tudtam mire vélni ezt a mozdulat sort. Megráztam a fejem tehetetlenül, ezzel próbáltam jelezni, hogy fogalmam sincs mit akar ezzel. -Állj fel!-parancsolta. Ráncoltam a szemöldököm, de azért nagy nehezen feltápászkodtam. Minden tagom zsibbadt. Görnyedve megálltam előtte, és unott pofát vágtam. Épp hogy nem fojtottam el egy ásítást.

 -Mivan?-szaladt ki a számon a flegma hangsúlyú kérdés. Ren továbbra is szigorú maradt. Megfogta a vállaimat én meg összerezzentem az érintésére. 

 -Ariadne!-szólított meg.-Rettentően különleges erőt birtokolhatsz. De ez veszélyes. Az Árnyak a nyomunkban vannak és csak a faluban, vagy legaláb a vízesés fölött lehetsz biztonságban! -mondta én meg pöfékeltem.

 -Ezt nem mondhatod komolyan...ilyen állapotban nem fogok semmilyen fizikailag megterhelő feladatot végrehajtani, Ren!-mormogtam az orrom alatt.

 -Tudom-értett egyet és ekkor rám meresztette a szemeit, én pedig álltam a pillantását.-De mivel itt maradunk egy napig...esetleg éjszakáig, meg kéne tanulnod többé kevésbé, hogy mi van a birtokodban. Vélhetően nem érted hogy amit csináltál, hogy csináltad...-mondta én pedig bólintottam.

 -Nem hiszem hogy az erdő jó embert választott ki-mormogtam. Elhúzódtam Rentől. -Nem tudom te miért segítesz nekem...ja de! Hogy védd a falud embereit, meg a saját segged!-támadtam rá. -Most hogy már varázserővel áldott meg ez az erdő vagy a jóég tudja mi, mostmár aranytálcán viszel a faludnak, hogy itt van a védelmező, és ha a kuruzslók azt mondják égessék el a barátaimat, mert csak úgy menekülhettek meg akkor megteszik! Nem meghalni hoztam őket ide! Nem fogok én sem meghalni értetek! Azt nézheted!-dühöngtem és kirohantam a barlangból. Mese. Ez egy nagy baromság. Haza küldöm Klaraékat, nekik kötelező megmenekülnikük. Én meghalhatok...miattam van az egész. Ren megragadta a karomat és maga felé rántott. 

 -Nem ezt akartuk-mormogta az orra alatt, de tekintetét nekem szegezte.

 -De hiszen te mondtad!-rivalltam rá, és kitéptem a kezemet a szorításából. 

 -Sajátos hibám hogy néha rosszul fogalmazok-mentegetőzött széttárva karjait.

 -Ez csak kifogás-mondtam unottan.-Pont neked kellett utánam jönnöd mi? Hátha összezavarsz és a falutok ellen fordítasz! Nem volt bölcs döntés az apádtól...

 Ren nagy levegőt vett és csöndben maradt. Vélhetően rettentően megsértettem. Megint. Éreztem hogy fájdalmat okoztam. Ekkor fellobbant bennem valami. Talán, ha nem sértegetnénk egymást állandóan, akkor minden gördülékenyen menne. Ren nem tartózkodna ennyire tőlem, én pedig ha elfogadnám mit kell tennem, megmenthetném Klaraékat és gyorsabban hazajuthatnék talán én is. Hülye liba vagyok, hogy eddig makacs voltam és erre nem gondoltam. Csak magammal foglalkoztam. Senki és semmi mással. De nem tudtam hogyan fordíthatnám vissza az egészet. Elölről nem kezdhetjük el. A szavaimnak Ren nem hisz. Álnoknak tűnnék. Lehet hogy az is vagyok, de amit ő mondott arról, hogy a falunak mi a terve velem, ennyit megérdemelt ő is. Elszégyelltem magam és lesütöttem a szemeimet. 

 -Ren..én-próbálkoztam de Ren pillantásra sem méltatott. 

 -Mit akarsz? Ismét leharapni a fejem, amikor már megtetted háromszor? -végre elértem. Itt van az a Ren, aki tud veszekedni. Az a Ren, akit kihoztam a sodrából. Mindeddig ez volt a cél. A saját önfejűségem célja. Mostmár nem ez volt. Későn kapcsoltam és csak ekkor esett le , hogy mi lehet a megoldás. Extrém, őrültség, de ütős. Közelebb léptem Renhez. Bíztam benne hogy hátrálni fog. De időben kinyújtottam a kezem, és megérintettem a karját. Megtorpant. Vélhetően meglepődött és rám nézett. Próbáltam keservesen mosolyogni, és közelebb léptem hozzá. Kezeim a vállára, majd a nyakára siklottak. Nagy levegőt vettem. Őrült, őrült, őrült!!! Hatalmas rohadék vagy ugye tudod! Ne csináld! Butaság! kiabáltak a gondolataim, de nem törődtem velük. Próbáltam otthagyni a józan észt és arra összpontosítani, hogy mit tennék ha nem lenne rajtam felelősség, ha semi sem lenne csak Ren és én. Közeledtem az ajkaihoz. Az ő kezei a derekamra siklottak, közel vont magához, majd minden megtört. Ajkaink összeértek és a világ megszűnt körülöttünk.